Európa egyik legtradicionálisabb tollaslabda utánpótlás egyesületi meghívásos versenyén vett részt a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola öt játékosa.

A 49. Int. Bodensee Jugend Badminton versenynek az 58 ezres lakosú Friedrichshafen adott otthont, ahol tíz ország, több mint négyszáz tollaslabdázója vágott neki a küzdelmeknek öt kategóriában. A debreceniek ismét bizonyították, nemcsak városnézésre utaztak, hiszen négyen is érdekeltek voltak valamelyik versenyszám döntőjében. A rangos tornáról 2 arany- és 1 ezüstérmet hoztak haza.

Az U-13-as Tóth Kristóf most is bizonyította, hogy nem véletlenül tartják a magyar tollaslabda sport egyik legnagyobb ígéretének. Töretlen fejlődését mi sem jelzi jobban, hogy egyéniben végig magabiztos játékot nyújtva, játszmaveszteség nélkül szerezte meg az aranyérmet. Tóth párosban is remekelt, a szintén nagyszerű formában játszó Kiss Benjaminnal az oldalán meg sem álltak a dobogó legfelső fokáig.

Az U-15-ös korosztályban  leány egyéniben egyaránt  3-3 győzelemmel megnyerte csoportját Ombódi Leila és Szoták Kitti is. A főtáblán aztán előbbi a legjobb 16-ig jutott, míg utóbbi egy cseh leánytól elszenvedett vereség után a hatodik helyen végzett. Egyesítve erőiket párosban négy győzelmet aratva egészen a döntőig meneteltek, ahol a legjobb cseh duótól kikaptak.

Szintén ebben a korcsoportban, a fiúknál Kiss Bence két győzelemmel és egy vereséggel, hármas körbeverés és rosszabb játszmaaránya miatt nem jutott tovább a csoportjából.

Eredmények:

U-13 korosztály:

Fiú egyéni:                         1./ Tóth Kristóf

Fiú páros:                           1./ Tóth Kristóf, Kiss Benjamin

U-15 korosztály:

Leány egyéni:                   6./ Szoták Kitti

Leány páros:                     2./ Szoták Kitti, Ombódi Leila

Tóth Kristóf kettős győzelme Németországban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK